2012. augusztus 20., hétfő

Nyári munka!


Huszas éveim közepén járok, és ahogy „frissdiplomásként” próbálok „pályát kezdeni” arra jövök rá az önéletrajzom csinosítgatása során, hogy bizony milyen jól ki lehet(-ett volna) használni a gimis és alsóbb éves egyetemista időszakot. A közös bennük (a hiedelmekkel ellentétben) hogy VAN IDŐD!
Nagyon fontos a gyakorlat és talán a tapasztalatoktól is fontosabb, hogy legyen majd mit beleírni az önéletrajzodba! Számtalan barátom nem talál most munkát, mert az egyetem alatt csak tanultak de nem mentek el sehová dolgozni akár önkéntesként, akár mint valódi dolgozó. Persze a kötelező pár hetes gyakorlatát mindenki megcsinálja, szerencsére gazdasági szakokon ez már inkább félév.. és ők el is tudnak helyezkedni. De a gazdasági szférán kívül esők, akik nincsenek kötelezve ilyen hosszú idejű gyakorlatra, és az iskola sem szerez számukra gyakorlati munkát azoknak ezerszer nehezebb. Most örülök, hogy én mentem és kerestem a lehetőségeket, dolgoztam ingyen rengeteget, aztán az egyetem végén már sikerült fizetős munkát is kicsikarnom magamnak. Örülök, de ezt a néhány referenciát is kevésnek találom, és azon gondolkodom, mennyivel szebb lenne, ha még egy-két másik ilyen nívós munkahely is szerepelne az önéletrajzomban!
Ezért most arra bíztatok mindenkit, hogy MENJETEK! Ha gimisek vagytok is keressetek munkát, vagy legalább önkéntesként tevékenykedjetek pár órát valahol! Most persze mindenki azt gondolja, hogy „én vidéken élek, itt alig van munka”. Hülyeség, a helyetekben már holnap bemennék a helyi önkormányzathoz, kérném, hogy beszélhessek a jegyzővel, és megkérném szépen, hogy tapasztalat szerzés céljából adjon egy 4órás munkát, bármit. Próbáljátok ki, csak egy próbát! Csak egyszer toljátok ki a korlátaitokat és rugaszkodjatok el a magyar valóságtól!
Sok diákmunka van, persze nevetséges fizetésért, de ha gimis vagy akkor annyira talán még nem kell a pénz, mert otthon laksz, eszel, stb. A diákmunkák során is lehet fejlődni, és persze ismerkedni. Egyébként, ha úgy is csak otthon ülnél, akkor nem jobb ha inkább megemeled a segged és még pénzt is keresel?
Úgy érzem kicsit elkéstem ezzel a bejegyzéssel, mert nyár vége van :D De ne csüggedjetek, aki igazán céltudatos, az nem retten vissza attól, hogy suli mellett (suli után vagy hétvégén) dolgozzon valamit. Persze ismerem, mikor elénk tárnak egy lehetőséget, mi pedig gyávák vagyunk belevágni akkor jön az ellenérvek sora: „vidéken lakok a munka meg a városban lenne” Hát ezt is meglehet oldani egy vonat/busz bérlettel vagy ha a szüleid reggel munkába indulnak, bevisznek téged is stb. Rugalmasnak kell lenni. És nem győzöm elégszer felhívni a figyelmeteket arra, hogy menjetek már gimiben is vállaljatok munkát, mert később nagyon jó lesz, hogy van mit az önéletrajzba írni!
Ha egyetemista vagy és nem dolgozol az pedig a szememben egyenesen vétek. Jó, kivétel ez alól az orvosi meg pár másik nehéz „ellehetetlenítő” szak. De a legtöbb mellett azért, van idő dolgozni valamit. Mindenképpen több az időnk egyetemen, mint a középiskolában volt, szóval erről nem is vagyok hajlandó vitatkozni. Egyetem mellett is lehet ingyenes munkát vállalni, annak az-az előnye, hogy többnyire kötetlen lehet a munkaidőd, hiszen örülnek, ha segítesz valamit. Pénzt azonban nem keresel vele, szóval ha lehet próbáljatok meg egyetemen már fizetős munkát találni. Akinek üres az önéletrajza, és a diplomaszerzés helyén kívül nem tud mit beleírni az nem fog könnyen munkát találni. 

2012. augusztus 19., vasárnap

A fekete olyan uncsi


Lehetsz úgy is elegáns és hivatalos, hogy nem vagy unalmas. Lásd: a Gossip Girl első évadaiban Blair ruháit. A protokollban és illemszabályokban nem a formákat, mintákat határozzák meg, hanem inkább a fazonokat szabályozzák: milyen rövid lehet a szoknya, milyen blézert szabad hordani, vagy ilyesmi. Persze ezek leginkább a hivatalos alkalmak, ünnepélyes öltözéknél már a színeket is korlátozzák, bár nőknek itt is szélesebb a skála :)
Na de térjünk vissza a hivatalos alkalmakra pl: vizsgák vagy diplomaosztó illetve állásinterjú, stb. Be kell tartani a szabályokat, ne vegyél szandált, miniszoknyát vagy pólót, de a formák és színek variálhatóak és nem törvényszerű unalmasnak lenni. Azt látom még mindig, hogy a stílussal foglalkozó oldalakon és tanácsadók sem mernek különlegességre bíztatni senkit. Ha a business look vagy hivatalos öltözet kerül szóba, jönnek a klisék a nadrágról, térdig érő szoknyákról és a fekete-szürke kombinációról. Nálunk nyilván nehezebb elérni elegáns, protokollnak megfelelő öltözékeket, különlegesebb fazonokban illetve színekben, de azért nem lehetetlen.
A fekete és a szürke annyira fájdalmasan unalmas. Sokan hiszik azt, hogy ha egy különleges blézert és egy szép blúzt választanak állásinterjúra, akkor majd divatmajmoknak fognak tűnni, és hogy csak úgy érvényesülhetnek a munka világában, ha unalmas, szürke, frigid vénkisasszonynak öltöznek…. eeez akkora baromság. Gondoljunk csak Dr. Szöszire, kiváló volt a megjelenése protokoll tekintetében is minden szabályt betartott és közben pinkben ragyogott! Imádtam! Blair Waldorf is detto, minidg helyesen öltözik, elegáns a megjelenése de még is formabontó ruhákat, érdekes fazonokat és különleges anyagokat visel. Oké, hogy ezek filmet, de akkor is ellenzem azt, hogy ne hordj divatos ruhákat munkahelyen, mert azt fogják hinni, hogy akörül forog az életed! Tudjátok miért? Mert abban az esetben, hogy ha a divatimádatod felfüggeszted mikor belépsz a munkahelyedre és onnantól kezdve csak akkor foglalkozol a külsőddel, ha pisilés után megigazítod a ruhádat, de egyébként egész nap keményen dolgozol, akkor nem fog ez a vád érni! Ellenben, ha az akta halmokat vigyázva fogod meg, nehogy összekenjék a ruhádat, vagy imbolyogsz a magas sarkúdban és mindig nézegeted-igazgatod a cuccodat, akkor tényleg csak egy buta liba leszel, akinek a külseje körül forog az élete. Tehát a munkamorálodon múlik, hogy könyvelnek el, nem pedig a ruháidon. Ha meg sem említed az öltözködés témát a munkahelyeden és soha nem beszélsz divatról, nem fognak buta picsának tartani… legalább is emiatt nem.
Mindenki szereti a szépet, és vonzódik is hozzá, az emberek nem csak azt szeretik, ha ők jól néznek ki, hanem ha a körülöttük lévők is csinosak. Gondolj erre, mikor fontos helyre készülsz és ruhát választasz, és ha kételyed támad, képzelj el egy szemüveges, szürke kosztümbe öltözött fekete cipős nőt….. nem lehangoló?
Tehát itt vannak az én ötleteim arra, hogyan jelenjünk meg félhivatalos, hivatalos eseményeken pl. vizsgán vagy interjún:
Blézereknél egyre merészebb fazonokat is tudunk elérhető áron vásárolni, merjetek venni párat, egy jó blézer nagyszerű befektetés, ha különlegeset veszel nem lesz unalmas bármit is viselsz még hozzá.
 Hivatalos eseményeken nem csak a ceruza szoknya létezik! Vegyetek bátran rakott szoknyát, mely reneszánszát éli, vagy nagy bő loknis szoknyákat, 5évvel fiatalabbnak fogsz tűnni, csak a hosszára is ügyeljetek.
 Anyagokat is variálhattok, a selyem gyönyörű és elegáns, hozzáértők tudják róla, hogy minőségi anyag. Vegyetek selyem blúzokat, kellemes viselni és kérek mindenkit felejtse el végleg a szatént! Az nem selyem és visszataszító, ahogy fénylik! Ősszel és télen merjetek bársonyt viselni! Annyira úrilányos!
A cipő. Végre elárasztották a boltokat az egyszerű, finom, vékonytalpú, kerek orrú körömcipők. Nagyon elegáns és kényelmesek, szal praktikusak munkába. De ha már van egy fekete, célnak megfelelő elegáns cipőd, kérlek ne vegyél mellé még 3 ugyanolyat! Legközelebb inkább válassz különlegeset.


 De ez vonatkozik minden többi darabodra: ha már van egy egyszerű elegáns fehér blúzzod, legközelebb vegyél különlegeset, szoknyából sem kell, hogy 4ceruza fazon lógjon a szekrényedben.
A színek. Szerintetek milyen színek megengedettek? Nyilván a harsányság közönségessé tehet és túlságosan kirísz, ez sem jó. De ami még viselhető akár cipőben, akár táskában akár ruhákban hivatalos alkalmakkor:barna (sötéttől világoson át mindenféle árnyalatig), sötétzöld, kék!! (nagy kedvencem), mély lila. kiegészítőként szóba jöhet a bordó, padlizsán, a narancssárga. Szerintem, ha ezeket a színeket viseled az unalmas fekete-fehérrel sokkal vonzóbb leszel, és ne félj, ha csínján bánsz a színekkel nem a ruhát fogják megjegyezni hanem téged.
Az Ördög Pradat visel című filmben nagyon jól kiélezik ezt a problémát, okos lány, ronda cuccokban… aztán ugyanaz az okos lány menő cuccokban. Te melyikkel mennél szívesebben ebédelni? :) Most lehet mondani, hogy milyen felszínes ez a megközelítés, de szerintem meg pusztán pszichológia. Az emberek alapvetően így működnek, éppen ezért, „ha az anyag nem enged, változtass” ;) Szép napot!


Ui.: a tervezőket szándékosan nem írtam ki a képek alá. Csak azért illesztettem be a fotókat, hogy inspiráljon benneteket és hogy értsétek mire gondolok. Nyilván egy átlagos magyar lány nem könnyen érhet el ilyen darabokat, de sok kisebb nívójú üzlet kínál különleges fazonú vagy színű ruhákat... vegyétek észre őket és csapjatok le rájuk! 

2012. augusztus 18., szombat


Sziasztok!

A nevem Tatjana és szeretnék ismét aktívan blogolni. Ezúttal egy tematikus naplót indítok, mely nem egyszerű divat/életstílus blog lenne, hanem valami újat adna ezek keverékéhez. A hagyományos divatblogokkal már Dunát lehet rekeszteni, én kicsit másképp szeretnék ezekről írni, elsősorban arról, hogyan jelenjetek meg egy adott ruhában, hová és mit viseljetek, illetve mik a ma érvényben lévő általános illemszabályok, ami szerint bizonyos helyzeteket kezelni lehet.
Talán kicsit konzervatívnak tűnik amit mondok, de egy valamit minden divat/stílus blogger és szinte az összes átlag magyar lány figyelmen kívül hagy: az életben  siker nem csak a felkészültségen és megjelenésen, kisugárzáson múlik, hanem valamin, ami talán a legfontosabb mind közül: a VISELKEDÉSEN.

Azt láttam vidéki életem és most, a fővárosi tapasztalataim alapján is, hogy nagyon hiányos az átlag magyar műveltsége.
Tudjátok lányok nem csak és kizárólag nektek fog ez szólni, hanem a pasikat is szeretném elkapni és kicsit elgondolkodtatni mindennapi cselekedeteikről.
Szórakozóhelyeket járva, és kollégiumban élve ezt látom, hogy rengeteg lánynak maximálisan elég az, ha egy pasi jól néz ki és minőségi ruhákat hord, de azt, hogy az udvariassága meddig terjed, már az esetek 90%-ában figyelmen kívül hagyjátok és megelégedtek annyival, hogy az ajtóban előre enged. Ez hiba!

Ezért hívtam életre ezt a blogot, példákat szeretnék hozni nektek a mindennapi életből és leírni, mai formában azt, mikor és hogyan jelenj meg egy eseményen.

Azok a lányok, akik ilyen blogokat olvasnak, keresnek már jó úton járnak, mert ez tesz tanúbizonyságot arról, hogy fejlődni akarnak. Nyilván a legtöbbünk karriert akar, egy csodálatos pasit és sikert, de a kitűnő átlag egy jó egyetemen vagy a szorgos gyakorlattal töltött idő sem elég, ha nem rendelkezünk kiváló neveltetéssel. A legtöbb család nem helyez erre hangsúlyt és olyan alapvető szabályokat sem tudnak a pasik már, hogy hogyan illik virágot adni egy lánynak... a legtriviálisabb példát említve.
És pontosan azért, mert mind karrierre, sikerre, csillogásra vágyunk, tudnunk kell, hogyan viselkedjünk az odavezető úton, hogyan kezeljük a kudarcokat, hogyan beszéljünk az emberekkel vagy hogy a legjobb részeket vegyük: hogyan viselkedjünk egy partin, egy vacsorán vagy miben is illik megjelenni egy randevún.
Nagyon klassz, hogy megszülettek ezek az emancipációs sorozatok melyek egy életérzést sugallnak és miattuk ugrott azoknak a százaléka, akik akarnak is végre valamit az élettől nem csak férjet vagy gyereket. De a filmek általában nem szólnak az illemről és a viselkedési mintákról, nyilván mert a készítőknek egyértelmű, alapvető dolog.
Viszont nekünk, azoknak a lányoknak, akik dolgozó családból származnak, akik 20éves korukig csak a tévében látnak egy igazi estélyt, vagy Louboutin cipőt, azoknak szüksége van arra, hogy elsajátítsák a legalapvetőbb ismereteket az etikett világából, különben lenéző pillantást és kínos pillanatokat kaphatunk siker helyett.
Belegondoltatok már, hogy oké "céges parti" de hogyan kell ott viselkedni, egyáltalán miben illik menni? Oké hogy "gazdag" srácot akarsz pasinak, de tudod, hogy kell bemutatkozni a szüleinek? Ha elvisz randizni vagy a barátaival valahová tudod hogyan kell viselkedni? Egyáltalán tudod mik egy jó családból származó fiú ismérvei?

Azt szeretném, ha a feltörekvő, erős, karrierista lányok nem csak külsejükben hasonlítanának New York hercegnőire, hanem ha a viselkedésük is előkelőséget sugározna! :)